Emma Watson és Tom Felton kapcsolata
Mivel az oldalam velük foglalkozik, muszáj hoznom kettejük kapcsolatáról is információkat. Elég sokat bújtam a netet. Több cikket is olvastam róluk. Szeretném leírni mindazt, amit megtudtam.
A világ beszélt róluk, összehozták őket, sőt, még a Harry Potterben általuk megformált két karaktert is összehozták. (példa ez az oldal) Ők cáfoltak, sosem nyilatkoztak róla, említést is alig tettek. Mindig csak annyit hallottunk, hogy: "Jó barátok vagyunk... semmi több." De ez valahol gyanús. Sok kamera látta őket együtt, és örökítette is meg azt a pillanatot.
Na ezek után mondják azt, hogy nincs semmi köztük!
Kettejük közül Emmát sikerül mindig elkapni. De hál' Istennek nem mindig ugyanazt kell hallanunk. Emma ugyan is elárulta, hogy valóban beleszeretett egy kicsit Tomba. Két interjúban is megemlítette, hogy a Harryt alakító Daniellel, illetve a Ront alakító Ruperttel csupán baráti viszonyban vannak. Hiszen, bár mind a ketten nagyon jófejek, olyanok, mintha testvérek lennének. Tomba viszont volt szerelmes.
Így nyilatkozott róla:
"Be kell ismernem, egy kicsit beleestem Tom Feltonba, még a korábbi filmek alatt, de Daniel vagy Rupert csak jó barátok" - mondta a színésznő, aki a befejező Harry Potter-film forgatásán a szerepe szerint csókolózott a Ront alakító Rupert Grinttel.
"Csókolóztunk, és ez a legszörnyűbb dolog volt, amit valaha tennem kellett. Valószínűleg lányok milliói vágnák le a bal kezüket, hogy megcsókolhassák Rupertet, de olyan volt, mintha vérfertőzés követnék el" - mesélte Emma, akinek csókjelenetét végül csak hatodjára sikerült felvenni.
Nos, Emma, megtaláltátok már mindketten a párotokat, de biztos megmarad szép emléknek. Hiszen Tom tényleg elég sármos ahhoz, hogy szíveket tudjon hódítani. (Hát még ha kisebb korát tekintjük!)
Bár Tom is elmondta már, hogy Emma igazán gyönyörű, és különleges lány, azért ő még nem jelentette ki, hogy egyszer is beleszeretett volna. Igaz, amilyen titokzatos, úgy sosem lehet tudni. :)
(forrás: net) |