2. rész

Prefektusi feladatok

 Miután megérkeztek a gyerekek, és a vonat is csikorogva megállt, a letóduló tömegben senki nem látta a barátait, évfolyamtársait vagy éppen a ház társait. Harryt és Ginnyt csak úgy sodorta a tömeg magával. Szorosan fogták egymás kezét, nehogy elveszítsék egymást! Neville a békáját szorongadta a kezében, és úgy próbált kétlábon állni a földön. Miután már mindenki a peron mellett állt, a tömeg oszlani kezdett. Az izgalomtól remegő eslősöket Hagrid sorakoztatta. A másodévesek megint különcsoportba verődtek. Majd pedig lassan, de biztosan, mindenki elérte a kastélyt. Mint mindig, a nagy vár fényesen ragyogott és minden ablakából világosság szűrődött ki. A nagyterem mennyezete ismét a csillagos kék eget mutatta. Harrynek megdobbant a szíve, mikor ismét két lábbal állt a kastélyban. Újra látta, a most is, suttógó festményeket, a ház szellemeit és még oly sok csodás dolgot. Hihetetlen volt a számára ismét, a számára már otthonná vált, kastélyban állnia. Viszont valamit elfelejtett, ami most megint az eszébe jutott és fájó szívvel gondolt rá. Barátai prefektusok! Mennyi gonddal fog járni ez a feladat. Kevés idejük marad rá, Harryre. Most sem tudja, hogy hol lehet Hermione és Ron. 
 - Foglaljatok helyet! - hallatszott Dumbledor hangja a nagyteremben. Minden nyüzsgés abbamaradt. A diákok helyet foglaltak saját asztaluknál, kivéve persze az elsőéveseket. Hermione, mellette pedig Ron csak most értek oda az asztalukhoz. Leültek és hangosan szuszogtak. Vörös volt mind a két oldalt az arcuk és verejtékeztek is. Hermione, valami olyamit motyogott, hogy egy másodéves ragasztót kent Frics macskája lábára, miközben Frics igazgatta őket.

 A beosztás végén megkezdődött az ínycsiklandó lakoma. Ron örömmel vetette bele magát az evésbe. Harry és Hermione somolyogva figyelték barátjukat, aki csak úgy tömte magába a finomabbnál-finomabb falatokat. Ginny, úgy téve mintha nem is ismerné Ront, elfordult fivérétől. Helyette inkább Lunával, és még pár, vele egyidős lánnyal folytatta a beszélgetést.
 Neville is talált fogára valót, így ő is követte Ron példáját. Harry és Hermione már nem tudák megállni, egyszercsak kitört belőlük a nevetés. 
Ron megvonta a vállát, és eleresztett egy "jóízű" mosolyt. 
 Dean folyton Ginnyt bámulta, ami egyre zavaróbb volt a lány számára. Éppen szólni készült a fiúnak, hogy hagyja végre abba a bámulást, mikor egy igen ismerős, ám mégis hideg hang csendült fel a közelében.

 - Áh, Weasley! Látom még mindig nem tanítottak meg a jó modorra - kacagott fel élesen Malfoy. Hermione villogó szemekkel nézett a fiúra. De az mit sem törődve vele, tovább folytatta.
 - És nicsak... Itt van Szent Potter is, aki még mindig nem a Szent Mungóban élvezi Longbotom szüleinek a társaságát.
 - Ebből most már elég legyen, Malfoy! - állt fel villogó szemekkel az előtte ülő lány. Göndör fürtjei finoman omlottak a vállára, és itt-ott rakoncátlanul szerteálltak.
 - Granger! Azt hiszem a vonat út óta nem is láttalak... - töprengett Malfoy. - Talán csak nem Weasley-vel töltötted az utat?
 - Te! Te... - Ron már éppen a pálcája után nyúlt, mikor Dumledore hangos kiáltása állította meg a kezét fél úton.
 - Elég! - hangzott a szigorú és kemény parancs.
 Harry amint körülnézett, csodálkozó és kíváncsi szemeket vélt felfedezni minden Roxfortos arcán. Mindenki őket nézte. 
 - Nem tűröm, hogy a vacsorát megzavarják, ifjú uraim! Ronald Weasley, rakd el a pálcádat. Nem kell az most - szólt nyugtatólag az igazgató, mire Ron engedelmeskedett. - Granger kisasszony, kérem, üljön le! És maga... Mr. Malfoy... fáradjon a saját asztalához! - a szavakat néma tettek követték. Draco még egy utolsó vicsort tett az arcára, és helyetfoglalt a Mardekár asztalánál. De még akkor is a Griffendélesek asztalát nézte.
Hermione leült, és hátat fordított a fiúnak. Harry nyelt egyet, majd próbált minél kisebbre zsugorodni, ám ez csak nem akart neki sikerülni.
 - Nos,... miután elsimítottuk ezt a kis zűrt is, lássuk a desszertet - tárta szét a karját a professzor, mire minden asztalról eltűnt a második fogás. Helyére finomabbnál-finomabb sütemények kerültek, fagylaltok, és különböző cukorkák.
 Dumbledore továbbra is Harryt, és barátait nézte. Miután kezdett zavaró lenni ez Harrynek, elnézést kért és felállt az asztaltól. Kifelé sétálva rásandított Malfoyra, aki elégedetten ült a már megszokott helyén.

   Vacsora után Hermione és Ron felmentek a klubhelyiségbe, az elsősökkel együtt. Harry beszélni szeretett volna barátaival, de azoknak annyi feladatuk volt, hogy csak átöltözni mentek fel. Ron roppant boldog volt, amiért Hermionéval lehetett prefektus. Ezt természetesen Harry tudtára adta. A fiú már ezek után érezte, hogy ez az év egészen különleges lesz a kis csapat számára.
   Unalmában elkezdte összeállítani a kviddics csapat edzés terveit, amit próbált minél részletesebben leírni. Mind ahányszor azt hitte, hogy van egy jó ötlete, rá kellett jönnie, hogy annél rosszabb ötlete még sosem volt. Később Ginny is csatlakozott hozzá, némileg vígaszt nyújtva Harrynek.
- Biztosan sietnek - suttogta a lány, miközbe Harry mellkasára hajtotta a fejét.
- Ha te mondod... - sóhajtott egyet a fiú.
   A kandallóban meleg tűz ropogott, nagy, sárgás lángokkal. Kint már sötét volt, hideg szél fújdogált. A klubhelyiség falai visszaverték a meleget. Csak ők voltak, ketten. Csend uralkodott. Talán így ültek még tíz percig, mire mély álomba szenderedtek.
Az álom csak akkor ért véget, mikor két kacagó alak esett be a festményen. Ron és Hermione a boltív alatt megtorpant.
- Igazán sajnáljuk - szégyenkezett a lány.
Harry a fali órára nézett. Tizenegy óra múlt pár perccel. Ginny is lassan ébredezett.
- Azt hiszem ideje lefeküdni - suttogta Harry a vörös hajú lány fülébe, aki - kis kómasággal - fel is állt.