1. rész
Megérkezés Roxfortba

 Gyönyörű időre virradt egész London. Sütött a nap, enyhén fújt a szellő és minden fa elkezdte hullatni levelét. Elérkezett az ősz, ami magával hozta az iskola kezdést is. Többé-kevésbé örültek a gyerekek az újra találkozásnak. Voltak még is kivételek. Harry, Ron és Hermione nem kimondottan örült annak, hogy újra vissza kell menniük Roxfortba. Piton óráit rettenetesen utálták, McGalagony hosszú prédikációit pedig, unalmasnak vélték. Még is nagyon korán fent voltak. Ron a reggelinél meg is jegyezte, hogy egész nyári szünidő alatt nem ébredt ennyire frissen és üdén. Ami nem is volt csoda, hiszen minden nap azt kellett olvasniuk az újságban, hogy boszorkányokat kaptak el Londonban, és félvén, hogy felfedik a varázslók kilétét, egy szem hunyásnyit sem aludtak. Hermione is álmosan ébredt Ginny ágya mellett... a földön. Gyorsan feltápászkodott. 
 Miután már mindenki felöltözve, megfésülködve, fogatmosva és összepakolva megállt az ajtó előtt, a Weasley ikrek ezzel búcsúztak:
 - Gondolkoztunk a nyáron. És, hogy ne legyen olyan feledhetetlen az utolsó évetek... - mondta George.
 - ... úgy döntöttünk, évközben meglepünk titeket valami egészen izgivel. - folytatta tovább Fred. Természetesen olyan halkan, hogy Mr és Mrs Weasley semmit ne halljon.
 - Fiúk! Nem volt elég az 5. évi botrányotok?
 - Ugyan már, Hermione! Az olyan jó volt. Pláne Umbridge arca mikor denevérnek neveztétek... - kuncogott Ron. Hermione, aki a fiú mellett állt, össze font karokkal, megvető pillantásokat mért barátjára, és annak ikertestvéreire.
 - Ideje indulni. - szólalt meg Mr Weasley.
 - Legyetek jók. És aztán nehogy valami rosszat halljak felőletek! - intett a kezével Mrs Weasley, majd minden gyermeket egyesével, végig puszilt. Harry Ginnyre nézett és elmosolyodott. A lány elpirult, és Harryt kézen fogva kisétáltak az udvarra. Hermione és Ron őket követték, majd leghátul Mr Weasley ment. 
 A pályaudvarra való érkezés egész gyorsan, és baj mentesen zajlott. A pályaudvarra érve, Harryt elkapta valami furcsa érzés. Utoljára talán 5. év elején érezte ezt a furcsaságot. Nem szólt barátainak, nem akarta őket feleslegesen felizgatni. Amint elfoglalták helyüket a kabinukban, Harrynek minden gondja baja eltűnt. Hermione hosszasan csacsogott Ginnyvel és Lunával, akivel szintén nagy öröm volt a találkozás. Harry, Ron és Neville eközben a büféskocsit fosztották ki. A kocsik hangos csikorgással, nehézkesen elindultak. A mozdony egy hangos "kiáltással" elindult. A diákok többsége nagyon nyúzottnak tűnt. Talán nem volt nekik elég a szünet, talán már megszokták a későn kelést... Hermione, Ginny és Luna egy kis idő múlva, arra hivatkozva, hogy mosdóba kell menniük, eltűntek. Miközben a mozdony folyosóján mentek végig, az egyik kabinból hangos nevetgélést, és egy vékony hangú vihogást hallottak. Mind a hármójukat érdekelte kié lehet, ez az eszméletlenül fülsüketítő hang. Amint benéztek a fülke ablakán keresztül, szembe találták magukat Malfoyjal, az ölében fekvő Parkinsonnal, Crackkal és Monstroval. A fiúk olyan lesúlytó pillantásokkal nézték Hermionét, Ginnyt és Lunát, hogy azok azthitték, nyomban történni fog velük valami rossz dolog. Ekkor Ginny, aki eddig leghátul ment, megtolta az előtte álló Lunát, az pedig Hermionét, és ezzel a lökéssel a következő fülke előtt álltak meg.
 - Lányok! Mondjátok, hogy az ott nem Parkinson volt! - nyugtatta magát Hermione.
 - De... az ott Parkinson volt.
 - Hogy lehet ennyi ocsmány ember egy légtérben? - zsörtölődött Hermione. Amint elérték a WC ajtót mind a hárman megálltak. Egy olyan öt perc múlva mindannyian készen voltak a dolgukkal. Ezúttal Ginny ment elől, utána Hermione majd Luna. Amint elérték Malfoyék fülkéjét, rossz ekőérzetük támadt. Malfoy nem volt a kabinban, viszont az a másik két idióta haverja, és Pansy Parkinson annál inkább. Monstro hírtelen felállt, és elindult az ajtó felé. Készült kilépni az ajtón, mikor valaki elkiálltott egy varázsigét, amitől a kabin ajta bezárult, és odazárta Monstrot. Hermione hírtelen hátranézett, de senkit nem talált maguk mögött. Előttük se állt senki... Vajon akkor ki lehetett az? 
 Ginny itt baj szagot érzett, ezért kézen fogva Hermionét és Lunát, gyors léptekkel elmentek a kabintól. Amint két kabinnal arrébb jártak, újra sétálni kezdtek.
 - Mi volt ez, lányok? - kérdezte Hermione, akinek a szive a torkába dobogott.
 - Nem tudom. De furcsa volt... - "forgatta" Ginny az agykerekeit.
 - Láttátok? Malfoy nem volt a fülkében. - jelentette ki meglepődve Hermione.
 - Hermione! Szerinted mi azt vizsgáltuk, hogy ő ott van -e? Te nem láttad azt a bazi nagy termetű testőrét, aki épp felénk tartott??? - áhítozott Ginny.
 - De... láttam. De... - Hermione maga sem tudta, hogy mit akar mondani. Eközben visszaértek a fülkéjükbe, ahol nem volt senki.
 - A fiúk hova tűntek? - kérdezte Luna.
 - Nem t'om. - felelte Ginny. - De biztos nem járhatnak messze. Max. a büfékocsi után sóvárognak. - kacagott a három lány. Erre a nevetésre Harry lépett be a fülkébe.
 - Min kell nevetni, lányok? - kérdezte Ron, Harry válla fölött kukucskálva.
 - Csak épp Ginny mesélt egy viccet... - kuncogott Hermione.
 - Na, arra én is kíváncsi vagyok. - felelte Harry, aki leült Ginny mellé, és megfogta a lány kezét. Míg Ginny mesélt, Neville és Ron pedig tömték magukat, valamint Luna a Hírverőt olvasta, addig Hermionénak elszálltak a gondolatai. Messze jártak a kabintól, a barátjaitól, a hegyektől, és minden létező dologtól. Csak arra tudott gondolni, csak arra koncentrált ami a vonaton történt. Nem értette, hogy ki volt az, aki enyhe túlzással bár, de megmentette a lányok életét. Álmában sem mert volna arra gondolni, hogy van egy rejtéjes, kilétét fedő lovagja. A Roxfortban sok fiúval találkozott már, de sose ment messzebb a józan határtól. Leginkább Harryvel és Ronnal töltötte szabadidejének gazdagabb pillanatait. Pontosabban, mostanában csak Ronnal! Ugyan is, Harryt annyira lekötötte Ginny, hogy lassan Ron is féltékeny lett a saját húgára. Nem tudta elképzelni, hogy Ronon kívül, lehet még más ember is, aki feláldozná az életét érte. Lázas gondolkodásából, csak Ron hangja tudta kizökkenteni. 
 - Hermione! Hermione! - szólongatta egyre türelmetlenebbül a fiú Hermionét.
 - Ööö... igen. - felelt, majd visszatért a valóságba, ahol öt pár szem nézett rá.
 - Prefektusok vagyunk! Emlékszel? 
 - Ööö... ja, hát persze! Prefektusok... - ismételte a lány.
 - Akkor meg, gyere már!!! Különben Malfoy pillanatokon belül... - még végig sem mondta a mondatot, mikor a kabin ajtajában Hermione hírtelen meglátta a mardekáros fiút. Tejföl szőke haja, hosszú, fekete talárja, és prefektusi jelvénye árulkodott róla. Vizes kék szemei Harryről hírtelen Hermionéra vándoroltak. Egy gyors mosolyt húzott a szájára, majd szemrehányóan így szólt:
 - Weasley! Csak nem megcsókolni készültél Grangert? - kacagott egyet, majd folytatta. - Bocs, de nem vagyok erre az undorító jelenetre kíváncsi. Csak azért jöttem, hogy szóljak, ideje lenne szolgálatba állni! - csend ült a fülkére. Ronnak a füle elvörösödött. És most nem azért, mert zavarban volt, hanem mert olyan mérges volt, mint egy kitörni készülő vulkán. Izzott benne a düh, a harag, és a sértődöttség. A csendet, és az indulatokat Hermione szavai törték meg.
 - Azt hiszem Ron, hogy igaza van. - mindenki arcára a meglepődés ült ki. Egyedül Draco volt az, aki helyeslően bólogatott.
 - De... dehát Hermione. Nem ezt mondtam az előbb? - hebegte Ron, s egy fél pillanatig azt hitte, hogy rosszul hall.
 - Ja... biztos! - hagyta rá a lány. Felállt, megfogta minden cókmókját, és kifordult a fülkéből, majd eltűnt. Ron csak állt mereven, és azt a pontot nézte, ahol Hermionét látta eltűnni. Draco is csak állt, és dacosan nézett. Biccentett egyet Harryék felé, majd ő is eltűnt. 
 Sokáig nem szólalt meg senki a kabinban. Luna még mindig a Hírverőt olvasta, látszólag nem kavarták fel a történtek őt úgy, mint Ront. Ron le-fel járkált, hátul összekulcsolt kezekkel, és dühös pillantásokat mért az ajtó felé. Harry és Neville a szédülés határán álltak.
 - Állj már meg Ron! - szólt ingerülten Harry. - Mindjárt hányok. És már szédülök is...
 - Igen Ron. - helyeselt Neville, és elő vett egy üres zacskót a táskájából, elhúzta résnyire a vonat ablakát, és mélyeket szippantott a friss levegőbe.
 - Jól van, jól van... - adta meg végül magát a fiú. Megfogta ő is a ládáját, és ahol előzőleg a lány és Malfoy eltűntek, ott most ő is köddé vált. 
 Az út többi részén senki nem látta már se Hermionét, se Ront és még Malfoyt sem. Nem sokkal a történtek után, talán húsz perccel, megérkeztek Roxfortba.