Miután végre nyugodtan átöltöztem és sikerült Pansyt elkerülnöm, kiosontam a Mardekár-toronyból. Éppen, mint prefektus sétáltam végig a folyosón, mikor velem szemben felbukkant Granger. Mint tisztességes prefektus, eljött mellettem. Én megtorpantam.
- Mi van Granger? Csak nem elhagytad az a...-éppen mondani akartam hogy "agyad", mikor rájöttem hogy mit igértem év elején. Beszerettem volna tartani, de nem bírtam megállni hogy ne mondjak valami sértőt. Így mielőtt kitárthatta volna a száját hogy visszavágjon elrohantam. Én Draco Malfoy aki SOHA nem rohanna el egy "sárvérűtől!" Míg így sétáltam azon gondolkoztam, hogy a hírnevem megtartása érdekében inkább erről az egészről nem szólok SENKINEK egy szót se! Csak számításaimból valamit kihagytam...hogy Granger biztos elmondja majd a kis barátainak hogy Draco Malfoy elfutott előle. De persze ez annyiban aggasztott hogy megint én leszek a kitűzött célpont a Griffendéleseknél, akit cikizni lehet! Nem hagyhattam, de nem is akartam megakadályozni. Egyre csak ezt ismételtem magamban-"Nem baj Malfoy megérdemled!"- elég fura volt hogy ilyet mondok és pont magamnak!

                                                                  *

 Egy hónappal később azaz Október környékén járhattunk. Már akkor hideg és fagyos őszi időnk volt. Bájitaltan óra volt az első. Nem tudtam koncentrálni még Lumpsluckra sem. Pedig nálla aztán nehéz volt nem koncentrálni. Folyton a tőlünk jobbra levő asztalt néztem.
 Az asztalnál is egy göndör-barnás hajú, barna szemű, gyönyörű lányt. Gyerekes ugyanakkor szánalomra méltó volt az utóbbi egy hónapban a viselkedésem. Nem tudtam elfelejteni ezt a mindent tudó, gyönyörű lányt. Épp kicsengettek, mikor oda jött hozzám. Úgy gondoltam biztos valami fontosat szeretne mondani. De nem, ehelyett ezt kaptam:
- Szánalmas vagy prefektus létedre. Nagyon szánalmas!
 Azzal elszáguldott.
- Megverjük? -kérdezte Crack, aki állandóan verekedne.
- Ne! Ne tegyétek...most NE!- mondtam majd utána rohantam.
Futottam végig a folyosón. Már két kisebb folyosót is elhagytam mikor a harmadiknál utolértem.
- Ne!! Várj! Miről beszélsz??- lihegtem, majd elkaptam a vállát.
- Ne tettesd magad! A múltkor amit mondani akartál...és még ráadásul az Abszol úti séta...Bocs de ilyen gyerekes fiú nem sok jár a Roxfortba!
 Majd ismét sarkon fordult és elment.
- De... Granger! - kiálltottam utána, de már késő volt.
 Ebéd után felmentem a Mardekár-toronyba. Ahogy beléptem a hálóba elordítottam magam:
- Mindenki kifelé!!! Gyerünk...hordjátok el magatokat!!!
Dühös voltam, de nem Grangerre vagy a barátaimra, esetleg a Mardekárosokra nem. Magamra! Szégyeltem magam. Ugyan akkor olyan dühöt éreztem saját MAGAM iránt, hogy azt kívül álló el sem tudná képzelni. Ekkor írtam egy levelet Grangernek. Ez állt a levélen:

                                       Hermione Grangernek!
                              Olvasd el és válaszolj a könyvtárba!
Belül: " Sokat töprengtem, és sokat gondolkoztam. Végül rádöbbentem, hogy minden virágnak kell egy társ!
                                                                               Titkos Hódolódtól!"
És egy virágot tűztem a levélhez.

Ez volt az első levelem, amit neki címeztem!