Pár nap elteltével a levélre válaszoltam, és ahogyan az a levélen állt a könyvtárba vittem és letettem egy asztalra. Majd siettem is Bűbájtanra. Becsengetésre már a teremben ültem és vártam hogy berontson a tanár. Harry és Ron engem bámultak, én meg kimást szerettem volna, mint Dracot aki még nem volt a teremben. Furcsáltam is hogy még nem ért oda órára. Egy perccel később berontott és elkezdett lihegni. Szerencséje volt és egyben nagy peche is. Az óra elmaradt. A szerencse az volt hogy nem kapták rajta hogy késett, a peche meg hogy hiába futott. Miután úgy látszott hogy újabb lyukas óránk van, én lementem a könyvtárba hogy elkészítsem Gyógynövénytanból a házit. Mire odaértem a levél már nem volt sehol. Féltem hogy mi van ha valaki más találta meg??!! Akkor jajj nekem.
Egy órával később, már a Nagyteremben ültünk és ebédeltünk. Csak akkor tudtam megnyugodni, mikor megláttam a baglyomat és egy válasz levelet a szájába.
Este a vacsoráról eléggé morcosan mentem el megint. (ez már egy hete így volt) Reggel első óránk SVK volt. Piton szokásszerint berontott az ajtón, és előadta napi felejthetetlen nézeteit a varázslással kapcsolatosan. Mikor kicsengettek, elsőként loholtam ki az óráról és mivel második óránk Bűbájtan lett volna, de ismét elmaradt, ezért egyből a könyvtárba mentem hogy elolvassam újabb levelemet. De meglepődésemre a levél üres volt. Pontosabban annyi állt benne hogy "Kössz" Bánatosan léptem ki a könyvtárból és mentem végig a folyosón, mikor pisszegést hallottam. Malfoy volt az. Oda rántott egy szobor mögé és ezt kérdezte: -Na rájöttél már? -Mire?-kérdeztem vissza érthetetlenül. -A TITOKRA!-felelte higgadtan. -Nem. Nem jöttem rá semmire.-válaszoltam. -Ja jó. Most nekem...mennem kell de majd még beszélünk.-mondta. -Oké. Jó majd még beszélünk.-feleltem és elpirultam. Majd ezt mondta: -Na jó akkor...Szia! -Szia! És ezzel el is tűnt a következő sarkon. Vajon van vagy lesz válasz a kérdésére?? És milyen titokra kellene rájönnöm??? |